Dr. Gellén Emese bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus vagyok.
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán diplomáztam 2010-ben. A diploma átvételét követően a debreceni Bőrgyógyászati Klinikán helyezkedtem el, ahol adjunktusként dolgozom. Bőrgyógyászatból 2015-ben, allergológia és klinikai immunológiából 2018-ban tettem sikeres szakvizsgát kiválóan megfelelt eredményekkel. 2019-ben doktori fokozatot (PhD) szereztem.
Munkám során az általános bőrgyógyászati és allergológiai esetek mellett a szervtranszplantált betegek bőrgyógyászati gondozását és a fénykárosodott bőrrel, daganatmegelőző állapotokkal rendelkező betegek speciális fénykezelését is végzem. Nagy hangsúlyt fektetek a bőr, beleértve az anyajegyek és egyéb növedékek vizsgálatára, a betegek megfelelő fényvédelemre való oktatására, ami által az újabb bőrdaganatok kialakulásának esélye csökkenthető.
Célom, hogy a betegeim számára minél komplexebb és a legmagasabb szakmai ellátást tudjam nyújtani. Ennek érdekében nemzetközi és hazai konferenciák aktív résztvevője vagyok, illetve folyamatosan követem a nemzetközi irodalmat, melyet beépítek a gyógyító munkámba. Emellett több tudományos társaság pl. Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT), European Academy of Dermatology and Venereology (EADV), International Dermoscopy Society (IDS), Skin Care in Organ Transplant Patients (SCOPE) tagja is vagyok.
Több hazai kurzuson vettem részt hialuronsavas és botox kezeléseket illetően. 2013-2019 között a DE KK Bőrgyógyászati Klinika Orvosi Esztétikai Centrumában is dolgoztam, ahol lehetőségem nyílt IPL, Nd:YAG és Er:YAG készülékekkel különböző bőrproblémákat pl. értágulatok, pigmentfoltok, hegek, ráncok (rejuvenáció), fokozott szőrnövekedés kezelni.
A debreceni Bem tér 23. sz. alatti orvosi rendelőben várom a gyógyulni és szépülni vágyó pácienseket.
Rendelési idő:
Hétfő 16:30-20:00 és szerda 16:30-20:00
Bejelentkezés alapján!
Helyszín:
Orvosi Rendelő
4026 Debrecen,
Bem tér 23.
Amennyiben időpontot szeretne foglalni, kérem használja a lenti foglalási rendszert!
emesederm@gmail.com